Egy pályán a Budapest Honvéddal

A több mint 110 éves klub a magyar futball történelem egyik kiemelkedő csapata, így nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy közös együttműködésbe kezdhettünk. 

A Telekom Veszprém szurkolói termékeinek tervezése és gyártása után (az együttműködésről ITT olvashatsz) a következő állomásunk a Budapest Honvéd csapata.

Kereskedelmi koncepció kialakítása

A szurkolók irányába hatalmas gesztus volt idén a klub részéről, hogy hosszú idő után reaktiválta címerét, így még nagyobb büszkeség a Sport Merchandise Hungary Kft számára, hogy a régiúj címer alapjaira helyezhettük a szurkolói termékek grafikai tervezését. Emellett a klubbal karöltve a teljes kereskedelmi koncepciót kialakítottuk. A címer újjáélesztése is mutatja, hogy a patinás budapesti klub számára fontosak a történelmi értékek és azokon keresztül a szurkolók megbecsülése.Utóbbi szemlélet vezetett oda, hogy a 12. játékos számára olyan termékpalettát tervezzünk, amely méltón viseli a klub értékeit. 

Tervezés, gyártás és forgalmazás

A szurkolói termékek bevezetése a klubbal való szoros tervezési fázis eredménye. Az új kollekció tervezése nagy kihívás volt a Sport Merchandise számára, az eredmény pedig egy széles választék lett több mint 100 féle termékkel és 30 termék típussal, szem előtt tartva azt, hogy minden korosztály találjon saját kedvére valót. A tervezésen felül természetesen a gyártást és a forgalmazást is teljeskörűen bonyolítjuk. 

Sportmerchandise honvéd kollekció
Sport Merchandise által tervezett Honvéd kollekció

Webshop üzemeltetés

A mai vásárlási szokásokat figyelembe véve az online shop fontosságát is szem előtt tartottuk, így a shop.honvedfc.hu webshop mindenre kiterjedő üzemeltetése is az együttműködésünk része. A mobilbarát platform fejlesztését a Budapest Honvéd szakmai stábja biztosította, viszont kereskedelmi és értékesítői imputokkal a Sport Merchandise Hungary Kft támogatta a fejlesztést. A szurkolók a webshop november 21-i indulása óta már otthonról is megrendelhetik kedvenc termékeiket. 

Szurkolói bolt és kitelepülés

Mi is nagy izgalommal vártuk, hogy a szurkolók saját szemmel is láthassák a termékeket, és tetszésük szerint válogassanak a sálak, hátizsákok, ruházat, ajándéktárgyak és iskolai felszerelések között. Az első alkalom erre a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésre szervezett shop-kitelepülés volt október 31-én. Az online értékesítés mellett a szurkolói bolt üzemeltetését is a Sport Merchandise Hungary Kft. stábja végzi, amelynek hamarosan az új Bozsik Aréna ad otthont. Így a mérkőzésre kilátogató szurkolók részére is elérhetők lesznek termékeink. 

Budapest Honvéd webshop kezdőoldal

INGYENES KONZULTÁCIÓ!

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Megosztás itt: facebook
Ossz meg Facebookon!
Megosztás itt: twitter
Ossz meg Twitteren!
Megosztás itt: linkedin
Ossz meg Linkedinen!
Megosztás itt: pinterest
Pinelj Pinterestre!

SportMerchandise.hu | [email protected] | Telefonszám: +36-30-532-0791 | Főoldal | BlogAdatvédelmi tájékoztató | Cookie | 2019-2020

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.

INGYENES KONZULTÁCIÓ!